Amennyiben hírlevelünk nem jelenik meg helyesen, kérjük kattintson ide!
HÍRLEVÉL - 2023. 10. 25.
Tisztelt Tagtársunk!
MAÉT Angiológiai NAPOK 2024

Tisztelt Kollégák! Kedves Barátaink!


Nagyon várjuk már!
 

Nagyon várjuk már, hogy kétévente szervezett nemzeti kongresszusunk, az Angiológiai Napok, újra megrendezésre kerülhessen és ismét személyesen találkozhasson az érbetegek gyógyításával foglalkozó orvosok (angiológusok, érsebészek, intervenciós radiológusok, társszakmák) és szakdolgozók közössége. Legutóbb ezen a jeles eseményen két éve, 2022 májusában vehettünk részt Balatonfüreden. Az ott megélt szakmai és emberi élmények mai napig dolgoznak bennünk. Fontos, hogy ismét összejöhessünk, és ezeket a közös tapasztalatokat, gondolatokat, barátságokat megújítsuk.

Az azóta eltelt idő alatt több, a MAÉT által szervezett tudományos program, együttműködés fejeződött be vagy éppen indult el. A MAÉT ORSZÁGJÁRÁS PROGRAM, a Magyar Diabetológiai Társasággal, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társasággal, valamint a Praxis Közöségekkel kialakított együttműködés közös gondolata a találkozás, az eszmecsere fontosságába vetett hit volt. Reményeink szerint ezt a törekvést fogja megkoronázni a 2024. május 29-31. között Balatonfüreden szervezett MAÉT Angiológiai NAPOK 2024 rendezvény.

Szervezőbizottságot alakítottunk, amelynek tagjaival hozzáfogtunk a kongresszus előkészítéséhez. Célul tűztük ki, hogy olyan klinikai és tudományos programot szervezzünk, mely az érgyógyászat széles palettáján multidiszciplináris szemlélettel mutatja be a bizonyítékokon alapuló orvostudomány legújabb eredményeit. Kiemelten fontosnak tartjuk azt is, hogy az érgyógyászattal foglalkozó fiatal orvosok és szakdolgozók számára gyakorlatorientált továbbképzés lehetőségét biztosítsuk workshopok és hands-on tréningek formájában.

Szeretettel hívunk mindenkit erre a találkozásra. Szedjük össze tapasztalatainkat és gondolatainkat saját szakterületünkön, és osszuk meg azokat egymással. Támogassuk fiatal kollégáinkat, hogy merjenek ilyen formában megnyilatkozni és kérdezni az idősebb kollégáiktól! Érveljünk, vitatkozzunk, és emellett élvezzük is a vidám együttlét lehetőségét.

Fontos tudnivalók

A MAÉT ANGIOLÓGIA NAPOK 2024 Kongresszus honlapja: https://maet.kmcongress.com/

Fontosabb határidők:             

Összefoglalók beadása: 2024.január 15. (az erre szolgáló felület november 1. után lesz elérhető)

Kedvezményes jelentkezés: 2024. február 28.

A Kongresszus Főtémái

  • Kardiovaszkuláris prevenció
  • Alsó végtagi verőérbetegség
  • Carotis betegség
  • Aorta betegségek
  • Vénás thrombembolia/krónikus vénás betegség
  • Renalis és visceralis artériák betegségei
  • Nem atheroscleroticus érbetegségek
  • Érgyógyászati beavatkozások szövődményeinek ellátása
  • Érgyógyászati alapkutatás


A jövőben a kongresszus szervezői további részletes információkkal fognak szolgálni a kongresszus iránt érdeklődőknek. Figyeljük a hírleveleket, és az abban foglaltak alapján készülődjünk a 22. alkalommal megrendezésre kerülő Angiológiai Napokra.

A személyes találkozásig

Tisztelettel és Üdvözlettel:

dr. Kolossváry Endre                                                                         dr. Palásthy Zsolt
a MAÉT elnöke                                                                                 a MAÉT főtitkára

Tovább
Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság

A hírlevél ezen számának szerkesztői:
Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság titkarsag@angiologia.hu
Továbbá a www.doki.NET munkatársai szerkesztoseg@doki.NET

Copyright © 2023 Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság - Minden jog fenntartva!

Valamennyi információ, dokumentum bármilyen formában történő megváltoztatása és / vagy bármilyen
formában történő ismételt megjelentetése TILOS a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság
előzetes irásbeli hozzájárulása nélkül!
Copyright információk

Bármilyen kérdésével, észrevételével forduljon bizalommal munkatársunkhoz a
titkarsag@angiologia.hu email címen!

Adatvédelmi nyilatkozat: Ezt a levelet a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság tagjai kapják, akik hozzájárultak,
hogy címükre a társaság információkat juttasson el. Az adatkezelésre elsősorban a személyes adatok védelméről és a
közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései az irányadóak.
Amennyiben le kíván iratkozni hírlevelünkről, kérjük kattintson ide!